"Ahol a futball kezdődik és végződik."

Futball24

3 hely ahol Pogba kiköthet, miután távozik Manchesterből

2018. szeptember 27. - poster1


Jose Mourinho és Paul Pogba közötti viszony az utóbbi tizennyolc hónapban eléggé fagyosra sikerült. Ha jól figyeltük, gyakorlatilag nem néztek egymás szemébe a VB óta. Ennek ellenére Pogba elfogadta a Manchester United döntését, hogy nem adják el a nemrégiben bezárt átigazolási időszak idején.

A közelmúltban történt affér kettejük között Wolwerhampton elleni meccs után, természetesen helyrehozhatatlanná tette kapcsolatukat. Mourinho el is távolította a Pogba-t a csapatkapitányi helyettes pozícióból, ezek után viszont nagyon valószínű, hogy vörös ördögök januárban túltesznek a francia középpályáson.

Három év erejéig, még érvényes szerződés köti a játékost az Old Trafford-ra, de a hírek hallatán, minden bizonnyal három év múlva már egy másik európai top klub mezében fogja rúgni a bőrt. A jelentések alapján, a vezetőség egy több mint 200 millió fontot meghaladó összegért cserébe szeretné eladni a világbajnok játékost.

 

#3 Paris Saint-Germain

A párizsiak állítólag nagy figyelemmel kísérik, Paul Pogba körül kialakult szituációt. Annak ellenére, hogy a nyári átigazolási ablakban konkrétan nem adott érdeklődést a klub, a lapok szerint a PSG nagyon is érdeklődik a játékos téli átigazolását illetően.

A Barcelona segíthet a transzferben mivel kiszemelték Rabiot, akinek csak 1 év van hátra a kontraktusából, a PSG úgy tekint Pogba-ra, mint Rabiot tökéletes pótlására.

#2 Juventus

Pogba biztosan örülne, hogy visszatérhessen arra a helyre, ahol világszínvonalú középpályássá vált. 128 mérkőzésen lépett pályára a zebráknál, és négy év alatt 28-szor talált a kapuba.

Cristiano Ronaldo nyári átigazolása után, fontos kérdés, hogy a Juve-nak van-e akkora tőkéje, hogy ki tudják fizetni a United által kért összeget.

#1 Barcelona

Barcelona állítólag a legesélyesebb, a francia középpályás januári átigazolására. Folyamatosan figyelték, és a nyár folyamán nagy érdeklődést is mutattak a katalán vezetőség részéről. Annak ellenére, hogy most nem tudták megszerezni, küldtek egy megfigyelőt aki minden mozdulatát a pályán nyomon követi. A sajtó széles körben egyetértett azzal is, hogy a személyes feltételekről már megegyeztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://alhi.blog.hu/api/trackback/id/tr7314267509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sólyom Tomi 2018.09.27. 23:35:25

Először, aszittem, hogy, mindenhova, vesszőt, raksz, ha, kell, ha, nem, aztán, rájöttem, hogy néha, oda, ahova, amúgy, kellene nem raksz mégsem. Itt adtam fel.

Szergej Pub 2018.09.28. 17:18:59

A vesszők még nem is annyira zavaróak, mint az ordító nyelvhelyességi hibák...tökéletesen élvezhetetlen olvasmány...csak párat szemezgetnék:

"vörös ördögök januárban TÚLTESZNEK a francia középpályáson" - mármint túladnak? vagy teljesítményét akarják lepipálni?

"egy több mint 200 millió fontot meghaladó" - a "több mint" tök felesleges.

"Annak ellenére, hogy a nyári átigazolási ablakban konkrétan nem adott érdeklődést a klub, a lapok szerint a PSG nagyon is érdeklődik a játékos téli átigazolását illetően." - ezt a mondatot Joó Gabika írta?? Nem is tudnám hirtelen összeszedni, hogy ezzel az egy mondattal mennyi gond van...

"Pogba biztosan örülne, hogy visszatérhessen arra a helyre," - azok a fránya igék...

"nyár folyamán nagy érdeklődést is mutattak a katalán vezetőség részéről." - mármint a katalán vezetőség mutatott nagy érdeklődést?

Raven1975 2018.09.28. 17:59:59

Ezeknek a pletykáknak csak annyi az alapja, hogy a Tolmács láthatóan nem tudja használni Pogbát. A vb-n a válogatottban tud jól játszani és tkp a MU-nál is. Hiába az ő labdavesztéséből kaptak gólt a hétvégén is, valójában semmi más labdakihozatala nincs a MU-nak és ezt már az ellenfelek is tudják és erre hajtanak. Hogy aztán miért pont a Barcelonával hozzák hírbe, azt nem tudom.

Raven1975 2018.09.28. 18:17:27

A Barça aranyáron a téli átigazolási szezonban nem igazol középpályást.

karikaV43 2018.09.29. 15:48:46

Ezt a féltehetséget még véletlenül sem látnám szívesen Barca mezben. Túl árazott a csávó nulla tudással.
süti beállítások módosítása