"Ahol a futball kezdődik és végződik."

Futball24

Az elátkozott portugál

2018. július 26. - poster1

Andre Gomes karrierjének csúcsát élte meg 2016 nyarán. Úgy tűnt akkor, hogy semmi sem állhat az útjába és minden lehetősége megvan arra, hogy a jövőben Európa legjobb középpályásai közé tartozzon.

A Benficánál mutatkoztak meg az első bíztató jelek, hogy „a gyerekből még lehet valami”, majd a sokkal rangosabb spanyol bajnokságban pallérozódott a Valenciánál, ahol már több európai topcsapat figyelmét is felkeltette. A sikeres 2016-os Európa-bajnokság után, ahol a neve mellett jegyezhetünk egy gólpasszt és nyolc gólszerzési lehetőséget, az érdeklődő klubok közül a Barcelona lett a befutó. A katalánok 35 millió euró körüli összegért szerezték meg a portugál középpályást.

Valencia CF v Real Madrid CF - La Liga

Számára ez egy rendkívüli lehetőség volt, Andres Iniestával játszhatott és elleshetett tőle, amit csak akart, és sokan Iniesta utódjának jósolták.  Ehelyett Gomes pályafutása teljesen ellentétes irányba fordult, ma a karrierje) lefelé ívelő tendenciát mutat, a két rendkívül rossz szezon után amit a Camp Nouban töltött. Gomes  karrierjének megpecsételte a sorsát az is, hogy a világbajnokságra utazó portugál keretbe sem került be.

Ez megköveteli a kérdést: Hol rontotta el ennyire André Gomes?

Az első szezonban a Barcelonánál 47 meccsen kapott szerepet, mivel Luis Enrique továbbra is hinni tudott benne, és látott benne potenciált. Az elmúlt szezonban Ernesto Valverde már csak 30 mérkőzésen szavazott neki bizalmat, de ezek közül csak 10 alkalommal kezdett, és gyakran nem is szerepelt a meccsre nevezett keretben.

Játékából hiányzott a kreativitás és az, hogy amikor a pályán van, egyfajta stílust képviseljen, ami elvárható egy katalán középpályástól. - Xavi és Iniesta amellett, hogy kontrollállták a játékot, rendkívül sok gólhelyzetet is kialakítottak - Ezzel ellentétben Gomes lassú, körülményes és óvatos stílusa ellentétes hatással volt a Barca játékképének alakulására. Ritkán lehetett rajta látni, hogy jól érzi magát a pályán, és gyakran amikor ők birtokolták a labdát még ebből sem tudta kivenni a részét. Hajlamos, volt döntő fontosságú pillanatokban elveszíteni a játékszert és sokszor az ő hibáit kihasználva volt lehetősége az ellenfélnek eljutnia Ter Stegen kapujához.

FC Barcelona v Real Madrid CF - La Liga

Gomes kétségtelenül minden eszközzel, és potenciállal rendelkezett ahhoz, hogy Barca szintű középpályássá váljon, de a játéka soha nem tükrözte azt, hogy ez sikerülni is fog neki. Ami leginkább nyilvánvalóvá vált az idő múlásával, hogy nem egy labdabiztos játékos, nem tudja „eldugni a labdát”. Gyakran, amikor hozzá került a labda úgy tűnt mintha a pálya középső részéről, visszavonulna a védők vonalába, csak hogy elkerülje az ellenfél agresszív letámadását ahelyett, hogy kockázatot vállalva eljuttassa a labdát a támadókhoz.

A csalódást keltő teljesítménye után nem volt meglepő, hogy pletykák kezdtek megjelenni távozását illetően. Érzésem szerint most, jött el az idő, hogy búcsút mondjon Barcelonának, hiszen még a Barcelona viszonylag jó áron tudná értékesíteni. Az igazgatóság és Gomes is érdeklődő csapatokat keres. Az elmúlt szezonban a Juventus a Lazio és a Tottenham is bejelentkezett érte, de a legfrissebb hírek azt mutatják, hogy jelenleg az Arsenal a legélénkebb a transzferrel kapcsolatban.

Andre Gomes még mindig csak 24 éves, így van ideje arra, hogy a karrierjét megfelelő irányba terelje, és európai szinten elismert játékos legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://alhi.blog.hu/api/trackback/id/tr7714142553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2018.07.26. 20:35:56

A Valencia vinné André Gomest, de csak kölcsönbe. [Cadena COPE]
süti beállítások módosítása